Humán szÃnjátszás – Kadásokk
Március 26-27-én a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban megrendezték az Országos DiákszÃnjátszó Fesztivál Regionális DöntÅ‘jét. Nagy sikert aratott pénteken a Kadásokk csapata, akik a Törésvonal cÃmű elÅ‘adással debütáltak. A Kada Elek Szakközépiskolában már 4 éve dolgozik együtt a csoport, Sárosi Gábor szÃnész, drámajátékvezetÅ‘ és rendezÅ‘ irányÃtása alatt. Az elÅ‘adás egy fiú és egy lány történetét dolgozza fel, akik megpróbálnak kitörni a boldogtalanságból és a szürke hétköznapokból, de végül a sors nyomása alatt elbuknak.
A történetet a csoport állÃtotta össze az elÅ‘készÃtÅ‘ improvizációs játékok során, melyek rámutattak, hogy milyen témák érdeklik a fiatalokat és hogyan képzelik el a kitörést a hétköznapokból. A szÃnjátszókör létszáma jelenleg 21 fÅ‘, mely minden évben bÅ‘vül és változik.
Sokan idén léptek elÅ‘ször szÃnpadra és tették próbára magukat, több mint 200 nézÅ‘ elÅ‘tt. A nézÅ‘k között ott szurkolt az iskola tanári karának nagy része, és jelen volt több osztály is. Az elÅ‘adás következÅ‘ megmérettetésére GyomaendrÅ‘dön kerül sor, ahol a SZAKE szervezésében a Szakközépiskolák Országos DiákszÃnjátszó Találkozóján fog játszani a csapat.
A korábbi években már bizonyÃtották a diákok, hogy a szÃnjáték és a szÃnház világa mennyire fontos számukra, hiszen sokszor szabadidejük, szünidejük feláldozásával is hozzájárulnak, hogy a készülÅ‘ elÅ‘adások szakmai szÃnvonalát erÅ‘sÃtsék és növeljék. Az elÅ‘zÅ‘ években több különdÃjat, arany- és ezüstminÅ‘sÃtést hoztak el a fesztiválokról, Ãgy kijelenthetÅ‘, hogy a csapat, középiskolai kategóriában az ország egyik legkiválóbb csoportja. VégzÅ‘sként több szÃnjátszó is megpróbál szÃnház közelben maradni. Vannak, akik érettségi után a szÃnészi pályát választják, és keményen készülnek a felvételire. A Kadából két végzett diák jelenleg is szÃnészképzésen tanul.
Májusban a Ciróka BábszÃnház fog helyet biztosÃtani a csoportnak, hogy bemutassák az elkészült elÅ‘adást a családnak, barátoknak és minden kedves érdeklÅ‘dÅ‘nek.
