Küldetés


2008. július 1-én öt iskola és két kollégium összevonásával jött létre a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Így persze talán furcsa történetről vagy küldetésről beszélni, de ne felejtsük el, hogy az intézményegységek mindegyike többévtizedes múltat tudhat maga mögött.

Hogyan lehet sikeres négy szakképző iskola, egy gimnázium és egy kollégium közösen? A válasz egyszerű: következetesség, megbízhatóság, együttműködés. A korszerű szakmai ismereteken túl nyelveket beszélő, informatikához értő, jól kommunikáló, együttműködő szakembereket kívánunk nevelni, akik az itt megszerzett tudás birtokában jó eséllyel jelennek meg a munkaerőpiacon. Erre építjük az iskola jövőjét. A feladat adott, a megvalósításhoz az oktatás valamennyi szereplőjének tevékeny közreműködésére van szükség. Az eredményesség záloga az együttműködés.

Az intézményegységek eredményei, a folyamatos munka, a reálisan kitűzött célok, a közös gondolkodás garantálja, hogy a változásokhoz igazodva megfelelünk az új kihívásoknak és elvárásoknak. A feladat nem könnyű, de nem is nehéz, mert mindenki a maga helyén egyre inkább tudja, hogy az adott pillanatban mit kell tennie. A nevelőtestület, az itt dolgozók eddigi munkája, nyitottsága, tenni akarása megoldást kínál a rendre jelentkező új feladatokra.


Hiszünk abban, hogy egyes intézményegységek évtizedes jó hagyományaira alapozva, kihasználva a sokszínűség előnyeit, kemény munkával hamarosan a térség meghatározó oktatási intézményévé fejlődik a Humán Középiskola.


Zsámboki Anna

igazgató